A forgatást megelőzően nagy hangsúlyt fektetünk az előkészületi folyamatokra, mivel ez az alapja egy filmnek.
Meg kell értenünk a cég működését és filmnyelvre lefordítani az ismereteket. A kapott anyagokat feldolgozzuk, ebből áll majd össze a video vonalvezetése.
Belső csapatunkkal elkészítünk egy scriptet, ami a lényeget tartalmazza, a kapott anyagokat közérthető formában fogalmazzuk át Veletek egyeztetve és ebből áll össze a végleges narráció szövege is. Ezután tartjuk a helyszínbejárást, amikor körbejárjuk a forgatás területeit. Általában a rendezővel, vezető operatőrrel és a fővilágosítóval és a gyártásvezetővel járjuk be a helyszíneket, hogy pontosan tudjuk, mit és hol fogunk felvenni, illetve véglegesítjük a kameraszögeket és a világítást is.
A helyszínelést követően készül el a rendezői treatment, ahol már a látottak alapján véglegesedik a voice over szövege és a pontos munkafolyamatok egymásutánja. A forgatás előkészítése már az első helyszínelést követően elindul, a pontos forgatási menetrend, diszpó azonban csak a technikai terepszemle után készül el. Ekkor már pontosan meg tudjuk majd mondani, hogy a forgatás során mikor / hol / mit fogunk leforgatni és ehhez mire van szükségünk.
A pre-production a gyártó részéről a rendezői treatmentet, storyboardot, helyszínelést / technikai terepszemlét, előkészületi logisztikát, narráció írását foglalja magába.
A magas képminőség biztosítása miatt egy-egy képre / beállításra való átállás technikailag és világításilag egyaránt időbe telik, ezért a helyszíneléskor fontos látnunk azt is, hogy a forgatási helyszínek milyen messze vannak egymástól, hogy az átállási időkkel, logisztikával reálisan számolhassunk.
A stáb munkadíjai 12 órás munkavégzésre értendőek ami felpakolástól lepakolásig tart. Fontos számunkra, hogy kompromisszummentesen tudjunk felvenni mindent, ne menjen az idő a képminőség rovására.
A forgatásokat több mint 20 éves tapasztalatunk alapján szervezzük meg. Amennyiben szükségetek lenne képekre, profi fotóst is tudunk biztosítani a forgatásra.
Magas képminőséget biztosítunk minden általunk készített filmnél. Éppen ezért a technika amivel készülünk is ezt hivatott kiszolgálni. Szem előtt tartjuk a célt, a projectet és, hogy beállításunk lesz a forgatási napokon, ezért olyan kamera setupot alakítunk ki, amivel ennek megfelelően tudunk haladni de kompromisszummentesen hozza azt a képvilágot ami a modern filmekre jellemző.
A felvételeket magas minőségű filmes kamerával és objektívekkel tervezzük meg. A modern, filmes hatást speciális képstabilizátorral, esetleg steadicammel, motoros sliderrel vagy egyéb kameramozgatókkal érjük el. A kameracsomagunk tartalmazza az összes szükséges kiegészítőt, rendezői monitort, wireless follow focus rendszert stb.
Filmes optikával rendelkező nagyobb drónt használunk a légi felvételekhez. A bühne / világítástechnika nagyon fontos a szép képek alkotásához. Legalább annyi múlik a jó lámpacsomag összeállításán, mint magán a kameracsomagon. Éppen ezért olyan lámpaparkkal készülünk minden esetben, ami elengedhetetlen a minőség tekintetében.
A fent felsorolt technikai eszközöknek szintén napi bérleti díja van és kifejezett rental cégek foglalkoznak a bérbeadással / biztosítással de a mi munkatársaink szállítják, használják azokat, akik nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek e tekintetben is.
A forgatásokkor bevett, hogy a stábnak semmilyen önköltsége nem lehet sem étkezés sem utazás tekintetében.
Éppen ezért ilyenkor a produkció szervezi a catering szolgáltatást számukra, ami a 12 órás forgatási napnál a reggeli / ebéd / vacsora, illetve az egész napos víz, üdítő, kávé, péksütemény. Több profi filmes catering partnerrel dolgozunk, ezért mi ezt is intézzük.
Fontos szempont ilyenkor hogy a lehető legkevesebb idő menjen el a forgatásból. A forgatásokhoz nagyon fontos a stáb logisztikájának megszervezése, ezért a leendő forgatási helyszíneknek megfelelően transfert biztosítunk azon munkatársaknak, akik eszközt nem szállítanak.
A lámpapark és a kameratechnika szállítása pedig kisteherautóval történik, aminek szintén bérleti díja / útiköltsége van. Amennyiben a helyszíneléskor úgy látjuk, hogy bizonyos munkavégzésekhez szeretnénk hangulatában feldobni a képi világot, úgy kellékkel készülnénk, ami ezt hivatott kiszolgálni.
A sikeres forgatási napokat követően következik az utómunka fázisa, ami a nyersanyag leválogatásával majd a vágással kezdődik. Ilyenkor felveszünk egy úgynevezett ‘dummy’ VO-t, vagyis vezérhangot, amire készül a vágás. Ez házon belül már a végleges narráció szövegével de nem a végleges narrátorral történik.
Erre készül el a rough cut, első vágat, ami már zenében, vágási tempóban és képekben közel véglegesnek tekinthető.
Ha ez alapján van ügyfél-komment, természetesen azokat javítjuk, igazítjuk majd eljutunk a picture lock-ig. Ennek lényege, hogy ezután már nem módosul a vágat, mert erre tud véglegesedni az esetleges grafikai tervezés, az animáció és az infografika.
Amennyiben a koncepció megkívánja, a teli képernyős animációkat 3D vagy 2D layer animációval tervezzük megvalósítani ami szintén egy magasabb fokra helyezi a végeredményt. Az infografikákat pedig a felvett képekre animáljuk szinergikus stílussal és látvánnyal kiszolgálva a narráció szövegét.
Már a felvételek komponálásakor szem előtt tartjuk, hogy úgy alkossuk a képet, hogy az utómunkánál az infografika a képen hol kap majd helyet. Ezzel párhuzamosan véglegesedik a videó fényelése, ami snittről-snittre történik, hogy szép, egységes legyen a képi világ. Itt is figyelembe vesszük a megrendelő arculati kézikönyvét.
A véglegesnek tekinthető képi vágat elfogadási köre után fókuszálunk a hangra, ami szintén legalább annyira fontos számunkra, mint a kép. A videót filmes, minimalista sound designnal támogatjuk meg, ami a főleg az animációk és az infografikák alatt érvényesül majd.
Tervezetten a zene változatosan végigkíséri a filmet. A stock zenék jogtisztaságát szintén biztosítjuk. A narráció profi hangstúdióban kerül felvételre. A narrátor személyét az ügyféllel egyeztetve választjuk ki. A hangosítás, a zene véglegesítése és a sound design folyamatok után készül el a final master hang utómunka, amikor az összes sávból egy egységes egész áll össze. Ez szintén professzionális hangstúdióban történik.